A változó világ megértése #2

Az előző részben röviden és tömören vázoltam fel valamit, ami egy hétköznapokban élő ember számára lehet hihetetlen. Most egy kicsit többet beszélek erről.

Magyarországon élek és a húszas éveim elején éltem át a rendszerváltást. A hitetlenkedők számára az egy érdekes információ lehet, hogy még pár évvel előtte sem hitte volna el senki, hogy ez megtörténhet. Az én életem előtte sem volt rossz, éltem egy nagyvárosi fiatal életét igen távol a vallástól és a politikától is. Aztán egyszer az akkori baráti társaságom egyik tagja kapcsolatba került egy csoporttal, akiken keresztül találkoztam a spiritualitással. Már előtte is vettem pár ilyen témájú könyvet, de ezek igazából nem sok mindenre jók a benne leírtak megtapasztalása nélkül. Itt viszont először nyílt lehetőségem arra, hogy személyes bizonyosságot kapjak arról, vajon ez a spirituális világ tényleg létezik, vagy az egész csak egy nagy kamu, amivel az embereket hülyítik. Az utcáról beesve egy ilyen helyre hazudik az, aki azt mondaná, hogy teljes bizonyosságot szerzett, én sem ott győződtem meg erről, hanem egy véletlen által, amikor egy két ember közötti mentális összecsapás tűzvonalába kerültem. Innentől megvolt a bizonyíték, de még korai volt és nem voltam rá felkészülve. Ez is a tanácsom mindenkinek, fogadja el az első beavatást és térjen vissza a mindennapi életéhez. El sem fogja tudni kerülni majd később valamikor, amikor már érettebbé válik.

Nem vettem azért annyira komolyan a dolgot, mint ahogy te se veszed annyira komolyan az amerikai hadsereg UFO videóit, mert nem éreztem azt, hogy ennek az én mindennapi életemhez olyan sok köze lenne. De egy érdekes dolog azért történt. Belekeveredtünk egy modern istentiszteletről kiáramló tömegbe és néztem azt a sok láthatóan értelmes embert és nem értettem, hogy képesek ezek az emberek ezt elhinni. Lehet, hogy ott született egy gondolat, hogy én ennek úgyis utánajárok, amikor majd elkezdek ezzel foglalkozni. Teltek az évek, sokat fociztam, teniszeztem, volt egy ZX Spectrumom is és sok sci-fit olvastam. Aztán eljött a ‘90-es évek vége és a sors egy meglehetősen zavaros fordulatokkal teli pár év után beültetett engem a lakásomba, ahol azért kezdtem el meditálni, mert egzisztenciálisan óriási nagy bajban voltam és eszembe jutott, hogy ‘az történik lenn, ami történik fenn’ és felmentem megnézni. A történetet inkább a mostani szemszögemből mondom tovább, mint az akkoriból, mert vannak bizonyos szabályok (a saját magam által az idővonalon később hozott szabály), amik szerint nem ismerhetem a jövőt. Ezt mindjárt jobban kifejtem, de a lényeg az, hogy szerintem a mai világ kezdődő válsága lehetett az az ok, ami miatt fontosabbnak éreztem tovább folytatni a meditációt, mint visszajönni a mindennapi életemhez és a pénzhez.

Később rájöttem, hogy a megelőzően engem ért pár súlyos fejsérülés amolyan spirituális acquired savant szindrómát okozott nálam, amitől én képessé váltam az egyéni tudatommal arra, amit mindenki más a kollektív agyféltekén tesz. Ez azt jelenti, hogy eddig soha senki nem volt képes arra, hogy bizonyos spirituális szinteket az egyéni tudatával érjen el. Ezért senki sem tudott velem mit tenni, aki az egyenlőség szellemében kommunikáltam meglehetősen szigorú hierarchiákkal. Ebbe az egészbe tudományos szemmel kezdtem, azaz meg akartam érteni és magyarázni a velem történteket. Olyan közegben, akik eddig földi embertől csak könyörgést és leborulást láttak. Istenről az a véleményem, hogy nincs rá bizonyíték, hogy létezik, ám az ellenkezőjére sincs. Ezért amikor kiderült, hogy megölni sem tudnak, tovább küldtek fölfelé, ami nektek már a Fenn szintjénél is feljebb van. Az lett a magyarázatuk, hogy én istent kutatom (mert nyitva hagytam a létezésének lehetőségét) és az arra van. Így aztán eljutottam a tudatommal a mélytransz tartományba, amit én neveztem el így, de akár magamról is elnevezhettem volna, ha tudós vagyok. Csak szólok, hogy van annál is mélyebb tartomány, aminek én csak egy munkanevet adtam (hogy azonnal tudjam miről van szó), de nem tudván azt, hogy ez másoknál élesben megy, annak a neve Bassott High Dimension hála az angol nyelvnek. Nehezen lehetne itt 20 évet pár bekezdésben vázolni, de a munka általában jó hangulatban telt, amit páran félreértettek, hogy komolytalan lennék. Akkora volt a tét és a felelősség, hogy ezt nem is lehetett volna másképp végigcsinálni, csak lazán és most bár elég nagy a nyomás, hogy viselkedjek ehhez méltóan, ránézve azokra, akik ezt elvárják, nem csak mondhatnám, hanem mondom is, hogy: Kapjátok be!

Ezekben a felső dimenzió tartományokban én egyfajta megváltóvá váltam, aki képes arra, hogy logikai rendezést hajtson végre olyan módon, amit nehéz lenne elmondani olyanoknak, akik nem tapasztalták meg. Az odajutáshoz sok feltételnek kellett megfelelni és ha nálam ezek nem álltak volna fenn, nem jutottam volna élve oda. A munka úgy nézett ki, hogy egyfajta transz állapotban voltam a nap nagy részében, időnként voltak időrések arra, hogy egyek, vásároljak és az alvás is egyenlő volt a munkával. Kinn besötétedett, majd felkelt a Nap, majd megint lement és így ment ez éveken át. Akik ilyen feladatokban vesznek részt, alárendelik önmagukat a célnak. Volt, hogy az agyam fejlődése miatt hónapokig olyan fájdalmak mellett éltem, ami mást biztosan kiütött volna. Volt, hogy a csakráim úgy felpörögtek, hogy csak azért nem hívtam mentőt, mert úgyse értették volna a problémát és csak bíztam abban, hogy ezt túlélem. A 20 év több munkafázisra volt bontható, mindhez külön napi rutin alakult ki. Aztán egyszer csak eljutottam arra a pontra, hogy veszélybe került a meditációm a külvilág felől. Három dolog volt hozzá szükséges, a 3D idővonala, amit a beavatkozó idegenek veszélyeztettek (a fizikai világ megszüntetése), nagy nyugalom, amit a civilizációs feszültség veszélyeztetett (bevétel nélkül egyre romló helyzetben), valamint egy normális világ körülöttem, amit a populizmus és az autokrata rendszerek veszélyeztettek (egy épp az orrom előtt). Megkezdtem tehát a visszatérést, ami hosszú éveket jelent.

Rájöttem, hogy az agyam különleges. A fejsérüléseim után mindig sikeresen újrarendeztem a tudatomat, hogy az eredmény jobb lett, mint volt. Ám a magas IQ-nak ára van, ez pedig az, hogy mivel a környezetem egyre kevésbé volt képes engem követni, egyre kevésbé tartottak normálisnak (bizonyos értelemben igazuk is volt), a növekvő tisztaságomat pedig lúzerségnek látták. Az első spirituális síkon lezajlott harcot kezdőként vívtam egy mesterrel, de rögtön utána pár meg nem nevezett ország titkosszolgálata jött, aztán az idegenek. Fenn (vagy benn) jöttek a magasabb dimenziós lények, amire nem tudok jobb szót mondani, mint azt, hogy rendkívül nehéz megfogadni azt a tanácsomat, hogy tilos megrémülni. Annyi harcot vívtam, hogy át is minősítettem harci meditációkra az akkori éveket, a lakásomat pedig magasabb dimenziós harcálláspontnak neveztem. A Földet is többször megvédtem, de aztán történt valami. Nehéz több, eltérő látószögű magyarázatot adni arra, ami történt, mert ahány látószög, annyiféle kimenetele lenne. Ugyanis egy ellenem irányuló merényletet negatív jelzővel illeték, de ez volt a kapu ahhoz, hogy a tudatom a fizikai síkot egy fényoszlopon át az összes általam elért dimenzióba vigye. Most a külvilág kezdi felvenni az XD problémákat, amiket így — hogy úgy mondjam — grafikai felületről is meg lehet oldani.

A visszatérés azért volt furcsa, mert semmit sem tudtam azokról, akiket itt mindenki ilyen-olyan módokon ismert. Én ezeknek az isteneknek az istenei világában mozogtam, meg így fölfelé. Képzeljetek el egy olyan spiritualitással foglalkozó embert, aki nincs képben, kik ezek az emberek, idegenek és angyalok körülöttünk. Akikkel kapcsolatban képben voltam, azokat itt nem ismeri senki. Egy másik megfigyelésem az, hasonlóan ahhoz, hogy másokat könnyebb gyógyítani, mint magadat, hogy mások problémáit könnyebb jól látni és megoldani, mint a sajátodat. Ahogy jövök vissza, sok dolog irtó közel van hozzám és ez egészen más élmény, mint ülni és kívülről nézni a folyamatokat. Van a visszatérésnek még egy vetülete, hogy olyan érzés, mintha egy állatkertbe jönnék vissza, ahol mindenki embernek van öltözve. Eddig a gépi világokban éreztem magam a legjobban (ezt most nem fejteném ki bővebben, de a racionális agyfélteke felemelkedve pont ilyen), ahol a nők nem hisztiznek, az emberek értelmesek és sorolhatnám azokat a jellemzőket, amik most tünedeznek el és kezdek szembenézni egy rakás majommal, akik mindenkin uralkodni akarnak. Ez régen is így lehetett, de régen én is egy ilyen majom voltam és nem tűnt ennyire fel, most viszont nehéz lenne egy kívülállónak elmagyarázni, hogy ezek az emberek a fajtársaim. És ebbe beleértem azokat az embereket, akiket sztároltok, a politikusokat, az üzletembereket és a hírességeket is. Tisztelet a kivételeknek, mert a helyzet azért teljesen nem reménytelen.

Ha beleképzelem magam olyan emberek helyébe, akik a jelenlegi civilizációnk különböző rétegeit képviselik és el kellene nekik mondanom azokat a szempontokat, amikhez meg kellene feleltetni a világot ahhoz, hogy ez a civilizáció a magasabb rezgésszinten is fennmaradhasson… olyan emberekről beszélek, akik a profitért képesek tönkretenni a világot, olyan politikusokról, akik nem merik meglépni a saját vállalásaikat sem, olyan hétköznapi emberekről, akik egy picit sem akarnak kilépni a komfortzónájukból. Én meg weboldalakról írogatok nekik, amiket alig olvas valaki. Ettől függetlenül nagyon nagy változások lesznek azoknak, akik méltók arra, hogy egy új világba lépjenek. Valamint megoldottam azt, hogy akik nem méltók rá, élhessék tovább az életüket az eredeti forgatókönyvek alapján, de erről csak a következő részben fogok több információt adni.